Robusztus paripák - Hidegvérû lótenyésztés Magyarországon Magyarországon az elmúlt majd egy évtizedben megtízszerezõdött a törzskönyvezett hidegvérû kancák száma, de közel ilyen mértékben emelkedett az egyesület tagjainak száma is. E jól izmolt, nagytermetû, kedves lovak korábban igavonóként szolgálták az embert, majd hasznosításukban a lovas körökben nem túl szalonképes húslótenyésztés került elõtérbe. Azonban egyre népszerûbb a fajta a hobbilovasok körében is. Az, hogy ez ma még nem ölt a nyugati országokhoz hasonló méreteket, elsõsorban a kellõ népszerûsítés és marketingmunka hiányán is múlhat. A „hidegvérû” szó a német „kaltblüter” szó tükörfordításából került nyelvünkbe, elnevezése az állat vérmérsékletére utal. A hidegvérû ló erõs csontozata, nagy izomtömege, dús szõrzete és lassúbb mozgása miatt jelentõsen eltér az egyéb lótípusoktól. A régészek többsége kialakulását a mai Belgium területén élõ vadlóra (Equus robostus) vezetik vissza, míg mások az egységes õsnek a domesztikáció során kialakult változatát tekintik. Kialakulása már az ókorban keletkezett rajzokon is nyomon követhetõ, de szélesebb körû elterjedése a páncélos lovagok korára tehetõ. A nehézlovasság visszaszorulásával ezek a lovak igen nagy szerepet töltöttek be a szállításban, mezõgazdaságban vagy éppen a bányászatban (bányaló). A hadjáratoktól az önálló fajtává alakulásig Magyarországra valószínûleg az Árpád-házi királyok korában, majd az egyes hadjáratok, illetve királyi küldöttségek kísérõiként kerültek hidegvérû lovak. Jelentõsebb elterjedésük az 1880-as évekre tehetõ, amikor a mezõgazdaságban és a fuvarozásban fontossá vált a szerepük. Ebben az idõben fõként a Dunántúl egyes területein kezdett a hidegvérû ló elterjedni, hiszen az Alföldön a községek közötti nagy távolságok gyorsabb lovat igényeltek. A felsõbb lótenyésztési irányítás a honvédelmi szempontok miatt a hidegvérû fajta tenyésztési körzetét mindig korlátozni igyekezett. A 18. században a nyugati határvidék lakossága rendszeresen fuvarozott gabonaféléket és más terményeket Ausztriába, közben elõszeretettel hozta magával az itthon lévõnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovat. Ez a két lófajta a köztenyésztésben két, eredetében hasonló, de jellegében eltérõ tájfajtát, a muraközit – egy kisebb, de erõteljes nehézigás típust – és a nagyobb pinkafõit hozta létre. A 19. század második felében elismert hidegvérû tenyészetek alakultak az országban, 1904-ben a kormány már 140 hidegvérû mént bocsátott a tenyésztõk rendelkezésére. Az állomány javítására és egységesítésre céljából nyugatról különbözõ fajtájú hidegvérû méneket is importáltak, mégsem lett a hidegvérû egységes fajta.